Shadow Command Megatron (movie 2, leader):
A Hasbro nyilván úgy gondolta, hogy a második filmhez kiadott leader Megatron figura talán nem sikerült elég gonoszra, ezért kiadták egy átfestés formájában a lelkének a sötétebb oldalát is. A vicc az, hogy világszerte nagyon kevés került a boltokba belõle (nálunk nem is volt kapható), így az ára mostanra nagyon felment. Én a megjelenésekor némi szerencsével 20 dollárért vettem, ma 200 dollár felett cserél gazdát, a gyûjtõknek nyilván azután lett értékes, miután kiderült, hogy ritka lesz. Így viszont mára a legértékesebb figurám, drágább, mint a japán limited leaderek.
Magát a moldot korábban már bemutattam,
viszont ezzel a fekete festéssel sokkal jobban néz ki. Mûanyagszürkét
nem nagyon találunk rajta, viszont a feketét remekül kiegészíti
a vörös és az ezüst, különösen, hogy a
mellkasában található fogaskerekek is vörös festést
kaptak. Az eredeti verzió gombnyomásra azt mondta, hogy Megatron,
majd ezt viccesnek találva jót röhögött rajta.
Ehhez képest ez a verzió azt közli, hogy "There is no
command, but mine" és mindezt olyan elszánt hangon, hogy
el is hiszem neki. Nagyon jól néz ki a figura, persze ízlések
és pofonok, hiszen egyébként minden benne van, amiért
sok klasszikus TF rajongó utálja a filmes figurákat. Nekik
óvatosan a képekkel...
2011.12.25.:
Shadow és nem shadow:
Box art:
Méretarány:
Ádáz:
Fegyverrel:
Alt móddal:
Megatronok:
Méretarány: