Dirge & Ramjet (WFC Earthrise, voyager):

WFC Earthrise Starscream megjelenésével szinte egy idõben kiderült, hogy a Hasbro ezúttal kiadja az egész klasszik Seeker sort, ideértve a Conehead csapatot is. Dirge és Ramjet egy dobozban került kiadásra (Amazon ex.), Thrust pedig majd követi õket, szintén valami exkluzívként. Természetesen mindketten Starscream remoldok. Az eredetit már bemutattam korábban ITT.
Repülõ módban a legfeltûnõbb különbség a szárnyakon van, melyek jól illeszkednek a karakterek korábbi megjelenéséhez. A korábbi classics deluxe-ok esetében valóban a robotok "csúcsfeje" adta a gép orrát, így azok jóval tompábbak is voltak. Itt a gép orra beborítja a fejet, tehát a gép orra pont olyan, mint Starscream-é. Fura megoldás, hogy a repülõ alak tulajdonképpen a térdpaneleken egyensúlyoz. Egyrészt konkrétan a szél körbeforgatta a fotózás alatt, másrészt Dirge esetében a tért erõsen festett, jó lenne, ha nem kopna le. Szóval ez nem túl ideális megoldás, hol vannak már a classics deluxe mellkasból kihajtható kerekei.
A robot módot is alaposan áttervezték. A fejeken kívül természetesen nagyobb térdpaneleket, így új lábat kapott, de a mellkas sem a régi. A szárnyak nagy része a lábszárakra kerül, ahogy ezeknél a karaktereknél kell. A fejük egyébként eltérõ arckifejezéssel bír.
A Seekerek megítélése érdekes kérdés. Már a G1 idején is a rókabõr iskolapéldája volt, de pont ezért a legitimitásuk gyûjtõként nem kérdõjelezhetõ meg. A munka viszont jól sikerült.

Alt mód: 8/10
Alt mód festése: 8/10
Átalakítás nehézsége: 4/10
Átalakítás ötletessége: 4/10
Robot mód: 8/10
Robot mód festése: 8/10

Box art:

With the Boss:

Gen. voyagers & class. deluxes:

With the Boss:

Gen. voyagers & class. deluxes:

WFC Earthrise bemutatók:

Vissza