Grimlock (Movie- Studio Series 86, leader):


Grimlock figurából nincsen hiány, hiszen szinte minden szériában megjelenik. Viszont az igazán G1 akkurátus Grimlock már nem ilyen gyakori, így mégis hiánypótló ez a kiadás. Összességében remek figura, ezt csak azért hangsúlyozom, mert a bemutatóban azért számos negatívumot meg lehet említeni, ám ezekkel együtt is nagy pluszból indul.
Az alt mód egy robot t-rex, mégpedig a 80-as évekbeli arányokkal, formavilággal, kicsit Godzillásan. Talán a feje lehetne kicsit nagyobb, de összességében jók az arányai és kellõen stabil. Az egyetlen megbocsájthatatlan hibája az, hogy a dino módnak elõl nincsenek fogai. Komolyan nem értem, hogy ez kinek jutott így eszébe. Picit fura a nem áttetszõ nyak, érdekes, mert a doboz hátulján még nem ilyen, mindegy, mondjuk, hogy rajzfilmes. Emellett a Dinobotok szeme nálam piros (figura style). Ennek a verziónak viszont mindkét módban kék. A puskát a hátán tárolhatjuk, ám kicsit furán, keresztben. Picit zavar, hogy az ezüst részek fehérek, illetve a farok rész teteje lapos. Adnak hozzá grátisz egy nem átalakítható Wheelie figurát, mely a nyakába ültethetõ. Másra nem is nagyon jó, legfeljebb egy méretarányos wc-re ültethetjük még, mert a térdei fixen hajlítottak. Ezen sem látom, hogy miért kellett spórolni.
Az átalakítása üdítõen egyszerû és logikus.
A robot mód is nagyon karakterhû, és arányos az utóbbi idõk retail figuráival (pl pont megfelelõen nagyobb mint ER Optimus és a deluxe car-robotok. Jól pózolható és stabil. Újabb probléma, hogy a z egyébként korrekt puska mellé nem adták az ikonikus kardot. Miért?
Ám ezekkel együtt is remek és hiánypótló kiadás. Lassan már 10 éves a jövendölés, mely szerint jönnek majd a Masterpiece Dinobotok. Ha ez egyelõre nem is vált valóra, nagyon jó lenne, ha ebben a méretosztályban végigérne a Hasbro. Slagról már van hír, bár még nem láttuk...

Alt mód: 8/10
Alt mód festése: 9/10
Átalakítás nehézsége: 4/10
Átalakítás ötletessége: 4/10
Robot mód: 10/10
Robot mód festése: 8/10

Box art:

Grimlock méretarány (Animated, G1, Masterpiece, FOC):

Wheelie:

WFC ER optimussal:

Grimlock méretarány (Fans Toys, Masteriece, G1, Gigapower):

Grimlock méretarány: (FOC, Planet X, POTP, Animated, G Creations):

Movie Studio Series bemutatók:

Vissza